Egyszer írtam egy baromi hosszú bevezetést arról, hogy miről akarna szólni ez a blog.  Írtam 1,5 órát, mire a végére értem meggondoltam magam és töröltem a fenébe az egészet, mielőtt postoltam volna. A blogom erről szól. Üdv az én neurotikus, intuitív és szorongó elmében.

Na igen, mivel a központi téma minden, ami pszihológiával és pszihiátriával foglalkozik. Akkor lett ez a téma a vesszőparipám, amióta az én elmém is megborult. Aztán feltápászkodott, de ehez nekem is sokat kellett tanulnom. Magamról, az emberekről úgy általában. Fogok írni saját tapasztalatokról, az agy működéséről, gyógyszerekről, tudatmódosulásról. Mert ugye a szó elszáll...

Most sem vagyok százas, jelenleg a "generalizált szorongásos zavar" (mostantól legyen egyszerűen generális) nevezetű kórképet gyűröm. Ezekkel nem lehet mást csinálni mint tudomásul venni és a gyógyulásra hajtani. Magától nem múlik el. Az hogy most postolok a decemberi reg' óta, bizonyítja hogy a küzdelem nem reménytelen. Senki számára sem. :)

Alvásmegvonás

35 óra ébrenlét után csak 5 órát aludtam. Ezzel az a baj, hogy ezen pötyögésen kívül semmi másra nem vagyok képes, és unatkozom. Részben a generális miatt úgy alakult, hogy szabadúszó lettem. Életemben jobb nem történt még velem. Otthon dolgozni békesség, ölbemacska, jó kávé. Az egyetlen veszélye hogy bagolytípusként gyönyörűen fel tudom borítani a bioritmusomat. Nappal alszom, éjjel dolgozom. Az egyetlen jó technika ennek helyretételére a szándékos alvásmegvonás, nekem bevált. Annyira, hogy amikor először átestem az első 2,5 napos szakaszon, a végén el sem akartam aludni. Nem is volt könnyű. Az alvásmegvonás ugyanis tudatmódosuláshoz vezet, ingyen és bérmentve, még csak nem is illegális. Miután átesik az ember a holtponton, megszűnik a fáradtság. Nem csak hogy megszűnik, de a szervezeted - valószínűleg védekezőreakció képpen - elkezd erőteljesen felpörögni. Nekem például megnövekedik az asszociációs képességem, felfrissül a szókincsem. Nem most, most nem ér, 5 óra alvás után fáradtabb vagyok mint 35 óra virrasztás után. Ez azért lehet, mert a tudatunkban elmosódik a határ at tudatos és a tudatalatti között, és az agyunk könnyebben előveszi onnan a rejtett tartalékokat. Hozzáéertők szerint az állapot egy LSD trip utolsó szakszához hasonlít az élmény. Elmeséltem a dokinak (aka pszihiáter) az első ilyen tapasztalatomat, meg azt, hogy milyen jó hatással volt a pszihémre - merhogy egy ilyentől kisímul ám az ember agya. Kiderült, hogy a módszer amit elkövettem, alvásmegvonás néven szerepel a módszerek között. Depressziós betegeket szoktak vele kezelni. Akárcsak anno páran LSD-vel.

Így fedezem én fel a pszihét, magamra kísérleti patkányként tekintve. Mivel mostanra mindent tudok ezekről a zavarokról amit egy kontár tudhat, nem is lehet másképp. Tudathasadt egy állapot amikor tisztában vagyok azzal hogy az érzelmi reakcióim tünetek, diszfunkciók - de az agyam mégsem képes felülírni azokat. (A doki utálja ha így beszélek magamról, azt mondja, olyan mintha valami robotnak tekinteném magam, akin meg lehet húzni pár csavart meg beolajozni, aztán mehet a dolgára. :) Persze most már igen, de a zavar legalább egy éve kezdődött. 9 hónapja járok a dokihoz és beszedem szépen a napi adagot legálnarkóból. Melós egy dolog a pszihés zavar, olyan mint a legstresszesebb munkahely, leszívja az embert. És tényleg. A pánikroham extra adrenalint termel, ami kiürülés után ugye tudjuk milyen: túrórudi leszel, amit kinthagytak a nyári napon. Tényleg, pár barátom már benyújtotta az igényét az adrenalinmirigyemre, abban az esetebn ha előbb haláloznék el náluk. Esküdj, rájuk is hagyom. :) Eddig szólt a mai mese.

Célom is van ám azzal, hogy ezeket ide leírom Nektek, mégpedig a megbetegdett pszihéjű emberek (és úgy egyáltalán az egész téma) dekriminalizálása. A média hozzáállása ugyanis szenzációhajhász, mint mindig. Elszaporodtak azok a cikkek, amiben kiemelik hogy idehaza egyre nagyobb gond a pszihés betegek szaporodása, amiért az általános közhangulat, a politikai helyez, a gazdasági válság, a vogonok meg még Isten tudja, ki tehet. A sárgaháznak is annyi, nagyon kellett az a telek valakinek ott fenn az erdőben. Szépen beintettek ezzel a hazai pszihiátriának, rengetek betegnek, és így tovább. Meg hogy ezt a problémát meg kéne oldani. Kár, hogy megoldási módról nem beszélnek, de a fentebbi témát is inkább a bulvár rovatban taglalják, minden esetben valamilyen brutális, családhentelő öngyilkos ámokfutóról szóló hír után. Nem is beszélve a verekedő kamaszlányokról. Ezzel annyi a problémám, hogy az átlagolvasó végül összekapcsolja a pszihológiai beteget a vérengző pszihopatával. A vérengző pszihopaták a pszihiátriai betegek 1%-át teszik ki, erről a hírportálokon persze nem szól a fáma. Akkor hol lenne benne az a kis thrilleres vonás, hogy miután elolvastuk a hírt, bennünk marad hogy a pszihológiai kezelés alatt álló emberek gyilkolni szoktak, meg verekedni. Depis ember = Agyzabáló zombik támadása 2. :)  Pedig valójában a betegségek velejárója a fokozott visszahúzódás, alacsony önértékelés, félénkség. A pszihés zavarokkal küszködő emberek nagy többsége ártalmatlanabb és sérülékenyebb, mint az úgy nevzett egészséges példányok. Ezt a jó raddaral rendelkező, manipulatív egyedek szégyenszemre ki is szoktak használni, jelentem innen, a "nemnormális" túloldalról. Az én utópiámban a szociálisan érzékeny vagy legalább félművelt embertársaim segítenek a beteg társuknak összeszedni magát. Néha már az is sokat segítene, ha a betegnek nem kellene attól rettegnie, hogy elveszíti az állását, vagy kiközösítik a kollégái ha kiderül, mi a baja. A legjobb gyógyszer ugyanis a szeretet és a türelem.

Nem véletlenül írok utópiát. :)

Tudnék mesélni, na. Mesélek is még. Hátha találkozom fogékony embertársakkal, és akkor már megérte.